A nő, aki nőből van, kicsivel negyven felett jár. Nem tartja magát különösebben csinosnak, de tudja, hogy tetszik a férfinek, akivel éppen beszélget. Vagyis csak csacsog, az élet apró-cseprő ügyeiről. A férfi válaszolgat, illetve inkább csak lelkes hallgatója beszélőtársának, ám egyszer csak megüti fülét egy félmondat. Ha már megütötte, akkor az már nem csak EGY félmondat, hanem A félmondat. Messziről érzik, hogy ebben a félmondatba sűrűsödik bele a lényeg. A Nő csak úgy mellesleg említette meg, de kár volna tagadni: az élete sok fontos dolga között ez egy elemi momentum, egy alapvetés. Fundamentum a javából.
Ugyanebben az időben egy huszonöt év körüli ifjú hölgy éppen telefonon társalog az anyukájával. A lány a hétvégi eseményekről számol be édes szüléjének. Néhol homályos megfogalmazása ellenére, minden kétséget kizáróan, élvezetes élményekkel gazdagodott. A helyzet kiértékelése során anya és lánya között mély egyetértés alakul ki a női szerepek lényegéről és életvitelszerű alkalmazásáról. Mindezt mindketten képesek egy félmondatba belesűríteni.
Az érett nő, az ifjú hölgy, és a családcentrikus anya, korra való tekintet nélkül ugyanabban a rigmusban fogalmazták meg legfontosabb életérzésüket. Az ominózus félmondat márpedig így hangzik: „…pláne, ha nőből van az ember.”
A női lét esszenciája a legkülönbözőbb élethelyzetekben merül fel és tör utat magának a társalgásban:
- Rászoktam a cukor nélküli kávéra. Ha nem vagyok óvatos, ripsz-ropsz felszalad három-négy kiló. Negyven felett már nagyon oda kell figyelni, pláne ha nőből van az ember.
- Az a kis nyikhaj annyira pofátlan volt, hogy a végén már kiabáltam vele. Azt hiszik, teljesen hülyének nézhetnek, pláne, ha nőből van az ember.
- Jaj Mama, hétköznap nincs nekem időm bulizni. Ki kell aludnom magam. A munkahelyen mindig a topon kell lenni, pláne, ha nőből van az ember.
És nem csak a munkahelyen, hanem a szülői értekezleten, az utcán, a konyhapultnál, a színházban, a strandon, a sípályán, a gyerekek ágyánál, a férfi karjában.
De vajon miért ütött a szöget a férfi fejébe ez a könnyed természetességgel elejtett félmondat? Nyilván rá is hamar felszalad jó pár kiló, őt is hülyének nézik, és neki is topon kell lennie a munkahelyén, mégsem fűzi a mondandójához, hogy „… pláne, ha férfiból van az ember”.
Ha tisztázni szeretné az ellentmondást két dolgot tehet:
- Vitázni kezd. Ez a megoldás az ostoba férfi útja, ami minden kétséget kizáróan teljes kapitulációval ér véget. Sajnos előre kellett volna látnia, hogy ebben a vitában nem győzhet.
- Az okos férfi csöndben marad, és tudomásul veszi, hogy ez az ellentmondás is a férfi és nő közötti különbségek egyik megnyilvánulása.
Az intelligens férfi akár még azt is képes belátni, hogy a női gondolkodás szerint mindez nem is hordoz magában ellentmondást. Minden megállapítás igaz a férfira is, de a nőre jobban. Miért is?
A történet hamarosan folytatódik, addig is kíváncsian várom az észrevételeket.
***
Következő rész: A nő, aki nőből van (2)
***
Ajánljuk még:
