Micsoda pofátlanság, hogy a pasid szeretkezés közben meccset néz!

Mókás jelenet a Suzan pont hu című regényből

Több, mint egy éve történt. Körülbelül három hónapja jártunk együtt Stevennel. Úgy este tíz körül lehetett. Valami meccset nézett, míg én zuhanyoztam. Már a fogmosáshoz készülődtem, amikor benyitott. Nem bírt a hormonjaival, és hát nekem sem volt ellenemre a dolog. Hátulról átkarolt és a kezemből finoman kivette a fogkefét. Hátrasimította a hajam, az ujjaival végigcirógatta az arcom, keze a nyakamon át a vállamra vándorolt, aztán magával szembe fordítva kibontotta a köntösöm.

Minden jó lett volna, csak éppen nem vigyázott. Pedig ismerte a felállást. Hiszen megbeszéltük, és gondoltam, van annyi esze. De nem… És ami még ennél is jobban zavart, hogy ez kábé három másodperccel azután következett be, hogy a nyitott ajtón keresztül a tévéből egy elnyújtott góóóól hangzású üvöltés áradt be.

Soha annyi virágot és odafigyelést nem kaptam tőle, mint abban a kritikus két hétben, de azt kategorikusan tagadta, hogy az Arsenal gólja miatt történt volna az egész. Igazából még haragudni is csak megjátszva tudtam rá, mert a szerelemélmény valahogy kihúzta a mélyen ülő düh méregfogát.

Persze nem állhattam meg, hogy Lizának és Pandorának el ne sírjam a bánatom.

– Jaj, Suzan, miért hagytad?!

– Ne hülyéskedj Liza! Pont te beszélsz?

– Nem úgy értem. Miért nem szóltál neki, hogy félidőben vagy?

– Hagyd már, legalább volt egy jó estéje – korholta Lizát Pandora.

– Könnyen beszélsz. És ha bekaptam? – vetettem fel idegesen.

– Nyugi már. Nem eszik olyan forrón azt a kását – válaszolt a sokat tapasztalt Liza, akivel rendszeresen megesett, hogy késett egy hetet.

– Miért, nem erre vágysz? – adta az ártatlant Pan. – Végül is nem néz ki rosszul. Még a végén megkéri a kezed.

– Háromhónapnyi ismeretség után?

– Harmincon túl akár ennyi is elég – mondta ki ezt a sokat hangoztatott féligazságot kedvenc barátnőm.

– De hát szereted, nem? Ezt a hülye kérdést Liza tette fel.

– De, igen… Azt hiszem… Nem tudom… – bizonytalankodtam. – Egyszerűen csak jól érzem magam vele.

– Szóval nem vagy biztos a dolgodban? – cikizett Pandora.

– Nagyon tévedsz! Teljesen biztos vagyok a dolgomban. És biztosan tudom, hogy nem akarom elfuserálni az életemet egy ripsz-ropsz házassággal.

Úgy látszik, kicsit hangosabban adtam elő magam, mert a Liszt Ferenc téri kávézó asztalainál jó pár szem rám szegeződött. Pandora erre nem átallott meg egy “Hogy vagyunk, hogy vagyunk?” kérdést intézni az egyik pasas felé, mire az sunnyogva lesütötte szemét.

Egy perc némaság után újból Pandora törte meg a csendet.

– Figyelj jól kicsi Suzy, javasolnék én neked valamit!

Megint nem tudtam eldönteni, hogy ravaszkás tekintete mögött valamilyen csíny, vagy brutális igazság bújik meg.

– Szerelj fel egy gyerekzárat a távirányítóra.

– Mi a fenét hablatyolsz itt össze? –háborodtam fel. Kezdett idegesíteni ez a téma. – Ahá, szóval se perc alatt átláttad a helyzetet. Összeházasodunk, jön a gyerek, és mindjárt vegyek egy gyerekzárat is. Azért ehhez még nekem is lesz egy-két szavam.

– Pannak igaza van… – folyt bele Liza a társalgásba. – Micsoda pofátlanság, hogy a pasid szeretkezés közben meccset néz. És nem is kerül sokba egy ilyen izé.

– Csak pár száz forint – ejtette el Pandora egy félmosoly kíséretében.

– Szerintem ne az ócska kínait vedd! – bukott ki Liza száján. – Néhány ezerből már megúszhatsz egy rendeset. Tudod olyat, aminek nehéz feltörni a kódját.

– De nagy marhák vagytok! – röhögte el magát Pan. – Steven távirányítójára kellene felszerelni azt a bigyót. Tudjátok arra, amivel az agyát lehet irányítani. Ilyen kis vékony lufimufi, ami frankón megvéd a porontyoktól.

Hálás voltam Pandorának az idétlen vicce miatt. Megnevettetett és sikerült végre feloldódnom. És most újra átéreztem azt a megkönnyebbülést, amikor két hét múlva kiderült, hogy az esetet szerencsésen megúsztam. 

Többet …